Névjegy:

Péti Sára, 27 éves, Újpesten és Óbudán tanít furulyát, jelenleg 26 növendékkel foglalkozik.

A cikk olvasási ideje: 7 perc

Milyen hangszeren játszol, milyen hangszert tanítasz?

Szaxofonos vagyok, a Symphoniánál jelenleg csak furulyát tanítok. Még Miskolcon kezdtem el tanítani ebben a zeneiskolában az egyetemi éveim alatt, ott voltak már szaxis növendékeim is. Jelenleg is vannak olyan előképzős gyerekek, akiket hamarosan át tudok tenni szaxofonra.

Hány telephelyünkön tanítasz, és hol?

Nekem ez a 6. telephelyem. Miskolcon kezdtem a Vasgyárban, mellette Szomolyán is tanítottam, utána pedig Tornanádaskán. Időközben Pestre költöztem, így először Érden tanítottam, jelenleg pedig Óbudán és Újpesten vagyok. A miskolci kollégáimat nehéz szívvel hagytam ott, nagyon szerettem velük együtt dolgozni.

Újpest furulyaóra.jpg
Minden telephelyen más a gyerekanyag. A Vasgyárban, Szomolyán és Tornanádaskán nagyon rossz körülmények között élő gyerekekkel dolgoztunk. Újpest kicsit jobb ebből a szempontból, de Óbudán például több a támogatásra szoruló gyerek, van több autista kisgyerek, sok a külföldi, menekültstátuszú diák, és vannak anyaotthonos gyerekek is.

Hány éves korodban kezdtél, és hol tanultál zenélni?

Tamásiból származom, a Dunántúlról. Másodikos koromban kezdtem el furulyázni, és szolfézst tanulni az ottani zeneiskolában, utána választottam a szaxofont. Eredetileg oboázni szerettem volna, az nagyon tetszett. Apukám játszott a helyi fúvószenekarban, emiatt már kiskoromtól kezdve jártam  koncertekre, ezért nagy álmom volt, hogy bekerüljek én is a zenekarba. Sajnos a zeneiskolának nem volt oboája, és mivel apukámnak nagyon tetszett a szaxofon, így esett erre a hangszerre a választás. Végül nem bántam meg, hogy nem oboista lettem.

Miskolci szimfonikus zenekar.jpg
Tamásiban végeztem az általános iskolát, aztán Pécsre mentem a művészeti iskolába (Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium), ott tanultam négy évig. Szerettem volna külföldre menni továbbtanulni, de végül amellett döntöttem, hogy itthon folytatom. Debrecenbe felvételiztem, oda jártam egyetemre, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára két évig, aztán mivel annyira nem tetszett a város és a közeg, nem éreztem jól magam, így átjelentkeztem Miskolcra, ott diplomáztam végül.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Symphonia Iskolával?

Pető Pistin keresztül kerültem be a zeneiskolába. Ő ismerte Virág Csabit és Solymosi Árpit korábbról. Csabiék szóltak neki, hogy van lehetőség a Vasgyárban tanítani. Akkor már mindketten tanítottunk más zeneiskolában is, de megkérdeztük, hogy lenne-e még a Symphoniában hely számomra is. Így kerültem be végül én is.

Nekem jobban tetszett ez az iskola, jobban megfogott ez a módszer, mint a másik zeneiskolában, egyáltalán nem bántam meg, hogy idejöttem tanítani.

Tornanádaska projekt koncert_.jpg

Mit jelent neked a Szimfónia Program? Miért szeretsz a Symphoniánál tanítani?

Tornanádaska_.jpg

Bár néha azt élem meg, hogy nehéz a gyerekekkel, mégis annyi mindent kapok tőlük. Lelkileg feltöltenek, főleg amiatt, hogy nem mindig 1/1-es tanítás zajlik, hanem alkalmanként ketten-hárman, vagy akár öten is bent vannak az órán. Jól működik ez a fajta kiscsoportos foglalkozás.

Nagyon szeretem, hogy amikor bemegyek az iskolába - és ezt már Miskolcon is, és a többi telephelyen is tapasztaltam -, egyből szaladnak hozzám és megölelnek. Nagyon aranyosak és érzem rajtuk, hogy szeretnek. Én is próbálok közvetlen lenni velük, de azért kell egy kis szigor is, muszáj őket fegyelmezni is. Viszont sokszor megkérdezem őket, hogy mit szeretnének csinálni, vagy eljátszani, nem ragaszkodom mindig csak a saját elképzeléseimhez. Ettől függetlenül ugyanúgy fejlődnek, mindenki a saját képességeihez mérten.

Félállásban egy másik zeneiskolában, Pesterzsébeten is tanítok. Az itteni gyerekeket is nagyon szeretem, de náluk nem tapasztaltam ilyen közvetlenséget. Ők is szeretnek velem lenni, ezt érzem rajtuk, de nem szaladnak, nem ölelnek meg.

Azt vettem észre, hogy a Symphoniánál, talán a kevésbé támogató családi háttér miatt, a gyerekek nagyon szeretethiányosak, vágynak a törődésre, amit otthon sok esetben sajnos nem kapnak meg. Bármelyik telephelyen voltam, mindenhol ezt tapasztalom a Symphonián belül. Még a nagyobbak is, nemcsak az elsős, másodikos, de a negyedikes-ötödikes gyerekek is odajönnek, megölelnek, és ki is mondják, hogy szeretlek Sára néni, hiányoztál, de jó, hogy itt vagy, mikor lesz újra furulyaóra?

Legnagyobb sikered a Symphoniánál?

Tornanádaskán, amikor elkezdtük az iskolát, foglalkoztunk egészen kicsikkel is, Pistivel együtt tartottuk nekik a foglalkozásokat. Volt egy kislány, akinek nagyon rossz körülmények között élő családja volt. Tudtuk, hogy sokan vannak testvérek, nem foglalkoznak velük sokat, a kisebb testvéreiért, elsősként, ő megy az óvodába.

Ez a kislány soha nem szólalt meg órán. Mi mindig kiadtuk a feladatokat, együtt énekeltünk, tapsoltunk, a végén adtunk nekik furulyát is, de ő végig feküdt a padon, és nem csinált semmit. Megkérdeztük a tanárait is, ők is azt mondták, hogy nagyon passzív az órákon.

Így telt el az első félév. Aztán egyszer csak ez a kislány magától jelentkezett, hogy ki akar jönni, és egyedül eltapsolni, és elénekelni az adott feladatot - úgy hogy addig meg semmit sem csinált. Fél év kellett ahhoz, hogy feloldódjon, és elhiggye, hogy minden rendben lesz, hogy lehet felszabadult. Ez nagyon nagy sikerélmény volt számunkra.

Legnagyobb élményed a Symphoniánál?

Még Miskolcon tanítottam, amikor volt egy FKF-es fellépésünk itt Pesten a Vasgyári zenekarral. Általában mi tanárok is beülünk fújni, segíteni a gyerekeknek. Ezzel a kis zenekarral léptünk fel egy rendezvényen, igazi színpadon, mint a komoly „nagy” zenészek. Volt két kislány, és egy kisfiú, akiket külön felkészítettünk, hogy énekeljenek mikrofonba zongorakísérettel. Az előadásuk alatt ültünk a gyerekekkel a színpadon a háttérben, égtek a színpadfények, ez a három kisgyerek pedig ott állt a színpad elején, és annyira szépen, tisztán énekeltek, hogy mindenki könnyekig meghatódott.

A szomolyai telephely is nagy élmény volt. Ott csak hárman voltunk zenetanárok, de az első fél év alatt is már nagyon nagy dolgokat értünk el, úgy, hogy a nulláról indultunk. Félévkor már adtunk egy kis karácsonyi koncertet, év végére pedig sikerült az Örömódát megtanulnunk velük, kiszenekart és kórust összerakva.  

 A kisebb gyerekek énekeltek, és az egyik hátrányos helyzetű kislány – aki egyébként az órák nagy részében meg sem szólalt -, ott állt az első sorban és teli szájjal, mosolyogva, felhőtlenül énekelt. Másnak ez lehet apróság, de nekem ez annak a bizonyítéka, hogy a zene tényleg csodatévő.

Mi volt a legnagyobb kudarcod a tanítás során?

A miskolci telephelyekkel sokszor tartottunk táborokat. Mivel nem tudtuk mindig elvinni az összes gyereket, mi választottunk ki olyan növendékeket, aki már kicsit ügyesebbek voltak a hangszeren. Én is kiválasztottam egy szaxofonos kislányt, ezzel bizalmat szavazva neki. Sajnos a kislány nagyon csúnyán viselkedett a táborban, ő volt az egyik felbujtója, hogy éjszaka átszökjenek egymáshoz, bekenjék egymás arcát fogkrémmel, és tusfürdővel spricceljék le a többiek szobáit. Valószínű nem is volt még azelőtt táborban, ilyenkor örülnek annak, hogy kiszabadulhatnak más környezetbe. Nekem nagy törés volt, hogy pont az én növendékem volt az, aki ilyen csúnyán viselkedett. 

Hogy látod, a gyerekekre milyen hatással van a Szimfónia Program?

Személyiségben, fegyelemben segít nekik a zenetanulás. Én is főleg a személyiségemmel dolgozom, kedves vagyok, próbálok nem annyira szigorú lenni, de ügyelek arra, hogy se túl kedves ne legyek, és túl szigorú se, de azért volt már olyan, hogy felemeltem a hangom. Fegyelmezni muszáj.

Sokszor inkább úgy érzem, hogy én tanítok meg nekik bizonyos dolgokat a szüleik helyett. Több gyerek nevelőotthonos, akivel dolgozom, dolgoztam, nekik nincsenek is jelen az életükben a szüleik.

Bükkszentkereszt tábor zenekari próba.jp

Sokszor inkább viselkedésbeli változások vannak, kevesebbet rosszalkodnak, jobban tudnak koncentrálni. A képességeiket is fejleszti az, hogy hangszeren játszanak.

Főleg Szomolyán volt ez látványos, ahol végül egy évig voltunk, és ahol már fél év alatt is nagy dolgokat értünk el, kaptunk jó visszajelzéseket az ottani befogadó iskola pedagógusaitól. Amikor megtudták az ottani tanárok, hogy következő évtől már nem leszünk, volt olyan, aki elsírta magát. Ők egyértelműen látták a gyerekeken, hogy mennyit változtak, órákon is jobban figyelnek, koncentrálnak, nagyon örültek, hogy mi ott voltunk, és ilyen jó hatással voltunk rájuk.

Mi segít, mivel töltekezel fel, kapcsolódsz ki, amikor érzelmileg kimerít a nehéz sorsú gyerekekkel való munka?

Szeretek olvasni, elsősorban pszichológiai és spirituális könyveket, meditációkat is hallgatok. Szeretek kirándulni, edzeni, jártam konditerembe is, de már egy ideje itthon edzek. Szerencsére itthon is megtaláltam a motivációmat a mozgásra. Nagyon fontosnak tartom a sportot, és emellett fel is töltődöm tőle. Sütni és főzni is nagyon szeretek, ezek is jól kikapcsolnak.

Nemrég elkezdtem járni egy tanárhoz jazz-szaxofonra, kicsit próbálom más stílusban is fejleszteni magam, kiszélesíteni a palettámat. Már több mint egy éve angolt is tanulok, Skype órák formájában, mivel a német nyelvet- amiből nyelvvizsgáztam -, nem igazán tudtam hasznosítani.  

Spartan race verseny.jpg

Hogyan képzeled a SAMI jövőjét?

Próbálok arra törekedni, hogy minél előbb összeállhassunk a gyerekekkel zenekarként. Talán amiatt, hogy én is nagyon sokat fúvószenekaroztam otthon, és ott sok jó élményekkel gazdagodtam. Azt szeretném megéreztetni, jól átadni a gyerekeknek, hogy milyen jó érzés az, amikor együtt zenélünk, egy csapatként. Az iskola vezetése is tervezi azt, hogy a telephelyek összeálljanak majd egy koncertre, és ugyanazt adjuk elő egy nagy zenekarként.

A Symphonia mellett mivel foglalkozol?

Tanítok Pesterzsébeten is, és játszom az itteni Big Band-ben, bár a vírushelyzet miatt sajnos egy ideje már nincsenek próbák. Miskolcon is Big Bandeztem, valamint a Debrecen Big Banddel már több virágkarneválon is részt vettem, és az otthoni fúvószenekarba is szívesen visszajárok.

Szaxofonnal nehéz zenekarban elhelyezkedni, mert ez a hangszer nem tartozik a szimfonikus zenekarok állandó hangszerei közé, és ritkán játszanak olyan műveket, amibe szaxofont is írt a szerző. Jó pár évvel ezelőtt Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban részt vehettem az egyik darabban, a Hello Dollyban, azt a darabot nagyjából egy évig játszottuk. Azelőtt nem tudtam, hogy milyen zenekari árokban játszani.

Emellett volt lehetőségem többször is a Magyar Állami Operaház zenekarában kisegíteni, ami fantasztikus élmény volt, egy ilyen profi zenekarba profi zenészek közé beülni, ezért nagyon hálás is vagyok, hogy így alakult. Néhány évvel ezelőtt még egy belföldi turnén is részt vehettem a zenekarral, több városban is előadtuk Puccini: Turandot című művét.

Nyíregyháza Móricz Zsigmond színház-Hell
Magyar Állami Operaház zenekara_.jpg
Debrecen big band.jpg
Debrecen big band 2.jpg

Egyéb információ, amit szívesen megosztanál velünk vagy olyan tevékenység, siker, amit szeretnél, hogy megosszunk a követőinkkel?

Amióta a saját szememmel láttam, hogy egyes gyerekek - akikkel én is foglalkoztam -, milyen körülmények között élnek, azóta tanultam meg nagyon hálásnak lenni azért, amim van. Rávilágított arra, hogy az én gyerekkorom milyen jó volt, és hogy mennyi mindent köszönhetek a szüleimnek.

Kinek dobnád tovább a labdát?

Kiss Sanyinak, akivel együtt kezdtük a tornanádaskai telephelyet. Nagyon jó tanárnak tartom, és szerintem nagyon jól csinálja ezt az egészet. 

2021.03.25.
Tornanádaska közös éneklés_.jpg