hangfoglalo_logo.png

DESTINATION Dobegyüttes

Pályázó: 

Symphonia Alapítvány

Projekt neve: 

NKA - Hangfoglaló, DESTINATION Dobegyüttes

A projekt azonosító száma: 

779146/00024

A DESTINATION Dobegyüttes a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola (SAMI) Miskolc Bocskai Utcai Feladatellátási Helyén alakult 2016-ban az iskola tanulóiból: a zenekar maga is a Bocskai utcai feladatelllátási helyen működik, fenntartója is az anyaintézmény.
Az intézmény kiemelt feladatának tartja, hogy legnagyobbrészt hátrányos helyzetű diákjai számára az általuk választott hangszeren zenetanulási lehetőséget biztosítva hozzájáruljon egyrészt zenei, másrészt szociális kompetenciáik fejlesztéséhez, de az iskola minden olyan kezdeményezést, programot is támogat, melyben diákjainknak lehetőségük nyílik tehetségük bemutatására.
A Destination Dobegyüttesre is igazak tehát a fentiek: közös célunk, hogy megmutathassuk, halmozottan hátrányos diákok is egységes, európai színvonalú művészeti produkciót tudnak létrehozni.
A csoport ezzel együtt szociális hálóként is működik, hiszen a zenekari formációban jobban figyelnek egymásra a tagok, továbbá a koncertek, fellépések alkalmaival fokozottan megtapasztalják a közös felelősségvállalás fontosságát is, ugyanakkor a közös munka zenei téren is egyre nagyobb sikerélményt nyújt.A zenekar tagjai, szakközépiskolai és szakgimnáziumi tanulók, akik a SAMI növendékeiként zenei produkcióikkal egyre gyakrabban lépnek az iskola falain kívülre is.
A 2018/2019-es tanévben kiemelt célként kezeltük, hogy a hagyományos koncertkereteken kívül, különböző rendezvényeken, fesztiválokon is bemutatkozhassunk.
A 2018. 01. 01. és 2019. 06. 30. közötti időszakban a SAMI Destination Dobegyüttes 3 fellépést valósított meg a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 779146/00024 azonosító számú pályázatának támogatásával,

nka_hangfoglalo_logo_650.png

© 2019 SYMPHONIA ALAPÍTVÁNY