Névjegy:

Hoffer Frigyes, 27 éves, Bogádmindszenten és Magyarmecskén tanít hegedűt, jelenleg 23 növendékkel foglalkozik.

A cikk olvasási ideje: 5 perc

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a SAMIval?

2015 nyarán történt, az év májusában volt a diplomakoncertem. Hangszeres alapdiplomát szereztem brácsából. Mivel még nem volt meg a nyelvvizsgám, nem tudtam mesterképzésre felvételizni. Ekkor hallottam egy barátomtól, aki már itt tanított a SAMIban, hogy helyettest keresnek. Szívesen vágtam bele a feladatba.

Milyen hangszeren játszol, milyen hangszert tanítasz?

Eredetileg brácsán játszom, de a SAMIban hegedűt tanítok. Emellett hobbiból még játszom pár hangszeren: gitáron, zongorán, tamburán. A hangszerek száma állandóan bővül, szerencsére nem vagyok beszorítva keretek közé.

Hány éves korodban kezdtél zenélni, és hol tanultál?

Zeneiskolai körülmények közt 12 évesen kezdtem el tanulni, de otthon jelen volt a zenélés. A szüleim maguk nem zenéltek, de fontosnak tartották, hogy valami hangszeren tanuljunk, kapcsolatunk legyen a zenével. Autodidakta módon tanultam meg zongorázni, a felvételin a testvéremmel együtt játszottunk. Érettségi után egy 3 éves OKJ képzésen vettem részt Budapesten, utána Pécsre kerültem, dr. Ludmány Emil tanár úrhoz. Ezután jutottam be a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára, mélyhegedű (brácsa) előadóművész szakra, itt szereztem BA diplomát. Jelenleg a Master tanulmányaim utolsó évében vagyok, sokat készülök a diplomahangversenyemre. 3 hete vagyok túl a pedagógus-minősítő vizsgán is.

Mit jelent neked a Szimfónia Program? Miért szeretsz a SAMIban tanítani?

Hogy mit keresek ebben a közegben, miért itt tanítok? Erről sokat beszélgettem már, a barátaimmal, évfolyamtársaimmal is. Óriási lehetőségnek tartom, hogy a zenén keresztül eljutok ilyen környezetben élő gyerekekhez, akiknek másként nem lenne lehetősége hangszerhez jutni, még csak kipróbálni sem, nemhogy megtanulni rajta pár dalt.

Ezt az élményt megtapasztalni, hogy miként fogadja a gyerek, hogy ő le tud játszani valamit - ez óriási dolog! A zenén keresztül sok mindent meg tudunk tanítani. Amikor a növendékünk kiáll, nem egyedül játszik, hanem közösségben; egy zenekar fegyelmezettséget követel, az együtt-játékban az „én” része kicsit háttérbe szorul, ott előjön a „mi”. Ez egyfajta szocializáció, közösségben való viselkedés.

De emellett szükség az egyéni befektetett munkára is, mert attól, hogy ketten-hárman játszanak együtt, nemhogy csökken az egyéni szerep, az egyéni felelősség, hanem !

Nem csak a saját kis közegükben játszanak, hanem sokszor van fellépés máshol is, tehát kimozdulnak a saját környezetükből – erre sokuknak máshogy nem is lenne módja. Igyekszünk most, a Covid-járvány alatt is lehetőséget teremteni erre, még ha korlátozottan is.

Legnagyobb sikered a SAMI-ban?

Nincs legnagyobb, több nagy siker van. Például óriási élmény volt, hogy volt olyan speciális nevelési igényű növendékem, akit sikerült olyan szintre segítem, hogy kiállt és eljátszott egy nagyon egyszerű dalt. Még a kollégáim is elámultak, hiszen ez egy évvel azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy ő kiáll, és végigjátszik egy egész dalt!

Gyakran járunk az Idősek otthonába fellépni. Amikor először voltunk ott, megkérdeztük a gyerekeket, hogy milyen érzés volt ott fellépni. Panaszkodtak a szagokra, furcsa érzésük volt, nem értették, hogy mit is keresnek ott.

El kellett nekik magyaráznunk, hogy egy idősek otthona nem úgy működik, mint falun, ahol csak átmész a szomszédba, ha meg akarod látogatni a mamát.

Az idősotthon lakóinak sokszor nincs ismerősük, aki meglátogassa őket; ők arra várnak már az októberi fellépésekkor, hogy mikor jövünk decemberben, a karácsonyi fellépésre.Az óriási dolog az volt, hogy ezután a gyerekek kérdezték, hogy „mikor megyünk megint fellépni az idősek otthonába?”

Az évzáró koncertekre mindig csinálunk egy kis videót fotókból, vicces és komoly képekben összegezve az évet - ennek mindig nagy sikere van a szülők és a gyerekek körében is.

Nem a nagy dolgok teszik számomra a sikert, hanem ezek az apróságok.

Mi volt a legnagyobb kudarcod a tanítás során?

Nagyon kezdő tanárként vettem át ezt a feladatot, ráadásul két különböző helyen, különböző körülmények között lévő gyerekeket. Sajnos voltak olyan gyerekek, akik annyira ragaszkodtak az előző tanárnőjükhöz, hogy kiiratkoztak az iskolából. Vagyis elsősorban nem az én személyemről szólt a dolog, mégis sajnálom, mert volt köztük egy két tehetséges növendék, akik azóta nem járnak hangszeres órára.

Hogy látod, a gyerekekre milyen hatással van a Szimfónia Program, a SAMI?

Van olyan telephely, ahol olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sikerült jól „beépülnünk”, nem csak a helyi iskolába, hanem bizonyos szinten a falu életébe is. Amikor karácsonykor a kultúrházban a hittantanár vezetésével zajlik a betlehemes, a színpad előtt ül egy 15 gyerekből álló SAMIs zenekar, és játssza a betlehemes forgatókönyvében szereplő karácsonyi dalokat. Ők teremtik meg a karácsonyi hangulatot a muzsikájukkal. Az egész falu nekik tapsol ilyenkor.

Ezeknek a gyerekeknek lehetőséget nyújtunk arra, hogy ők is adjanak valamit. Mindegy, hány éve tanul egy hangszeren, ha egy dalt kigyakorol, és megtanul eljátszani, azzal ő adni tud valamit. Akár egy óvodai „zeneiskolai hívogatón” egy óvónőnek, a saját testvérének, egy felnőttnek, a szüleinek, akárkinek.

Van olyan növendékünk, aki, bár kezdő hegedűs, a külföldön dolgozó édesapjának videóbeszélgetés során már önállóan eljátszik valamit.

Ha egy diákunk már meg tud szólaltatni egy vállalható zenei hangot, akkor már felléphet velünk, és akkor már van visszajelzés neki, van sikerélménye.

Nagyon fontos, hogy megérezzék azt, hogy ők is tudnak adni, VAN VALAMIJÜK. Nem anyagi dolog, hanem egy zenei történet, ami az övék.

Van olyan növendékünk, akinek az édesanyja elkezdte az óvónőképzőt, és a nálunk tanuló lányát kérdezte, hogy hogyan is működnek a zenei módosító jelek. A saját gyereke magyarázta el neki, hogy pl. a kereszt fölfelé módosítja a hangot.

Ezért mondjuk, hogy nem csak a gyerekekkel dolgozunk, hanem családokkal és közösségekkel. Hiszen micsoda büszkeség a gyereknek, hogy tudott segíteni az édesanyjának, és milyen jó érzés az anyának, hogy van hová fordulnia a kérdéseivel! Oda mer fordulni a gyerekhez, és ha a gyerek nem tudná a választ, a szülő oda mer fordulni hozzánk segítségért.

Egyik növendékünk mesélte a hangszeres órán, amikor a ritmusokról volt szó: „úgy értettem meg matekórán a törteket, Frici bácsi, ahogy maga magyarázta: félhang - egész hang - negyed hang.”

Ha már ennyit hozzá tudunk tenni a gyerekek fejlődéséhez, akkor ez a program betölti a szerepét.

Mi segít, mivel töltekezel fel, kapcsolódsz ki, amikor érzelmileg kimerít a nehéz sorsú gyerekekkel való munka?

Éreztem már azt, hogy nem azért gyakoroltam napi 3-6 órát, hogy a „Süss fel nap” megszólaljon, és ez legyen az egésznek a csúcsa. Egy év tanítás után elkezdett hiányozni az a fajta zenei közeg, az egyetemi színvonal, amiben egyéként tanulok, a profi zenekari szint. Elkezdtem erre jobban figyelni, most mesterképzésre járok, és így napi szinten van lehetőségem, sőt kötelességem komolyzenét játszani. Szóval hál’Istennek most olyan zenei közegben vagyok, ahol ez megvalósul, és szeretném, ha erre az egyetemi képzés után is lenne lehetőségem. Fontos, hogy legyen honnan töltekeznem. Sokat kapok a tanításból, de a magas szintű zenei közeg is nagyon fontos.

Hogyan képzeled a SAMI jövőjét?

Nagyon örülnék, ha ez a program állandósulni tudna, és véglegesen működőképes lenne.

Fontos, hogy foglalkozzunk az ilyen környezetben élő, akár mélyszegénységbe született gyerekekkel. Én nagyon szívesen dolgozom itt most, és hosszú távon is szívesen dolgoznék ebben a környezetben. Látok benne fejlődést, magán az intézményen belül is óriási fejlődés zajlott – hiszen viszonylag újak vagyunk, 5 éve működünk. Nagyon sok változáson át ment a rendszer.

Hálás vagyok az irodában dolgozó munkatársaknak, akik lehetővé teszik, hogy a lehető legtöbb időt tudjam egy gyerekre fordítani, és ne egye meg az időmet a papírmunka, vagy bármi más, ami a tanítástól vonja el a figyelmemet. Látom a más iskolákban dolgozó tanár kollégákat, hogy mennyit küzdenek ezzel, ehhez képest elenyésző, amit nekünk meg kell csinálni. A lehetőségekhez képest a legjobban élhető rendszer a tanításra – nagyon köszönöm nekik!

Van más olyan tevékenység, siker, amit szeretnél megosztani velünk?

Sajnos hétköznap kevés idő jut az egyetem és a teljes állás mellett az egyéb tevékenységekre. Élvezem, ha a természetben lehetek, a kirándulásokat, de sajnos ritkán tudok időt szakítani rá, inkább a zene tölti ki az életemet. Ha nem a komolyzene és a tanítás a „program”, akkor szeretek új hangszerekkel megismerkedni, megtanulni rajtuk játszani. Idén nyáron sikerült beszereznem egy tangóharmonikát a hangszergyűjteményembe, és már van pár dallam, amit meg tudok szólaltatni rajta. Jó kicsit kilépni a komfortzónámból, a zenében is irányt váltani.

Kinek dobnád tovább a labdát?

Rimóczi Bellának – Pécsen dolgozik a Hősök terei telephelyünkün, a Néri Szent Fülöp Iskolában. Sok más kollégánkhoz hasonlóan ő is nagyon elkötelezett pedagógus.

2020.11.05

© 2019 SYMPHONIA ALAPÍTVÁNY